2. fejezet - Egy felejthetetlen nap

Üdv mindenkinek!
Körülbelül két hét kihagyás után meghoztam a 2. fejezetet. Leírhatatlanul hálás vagyok annak a 14 embernek akinek egy fejezet után sikerült elnyernem a bizalmát és feliratkozott. Remélem nem fogtok csalódni és rendszeres olvasók maradtok! 
Kellemes olvasást kívánok, továbbra is várom a visszajelzéseket!
 Chamomile :)

A törölközőmet tartó szuperbiztos csomó hirtelen elengedett, én pedig anyaszült-meztelenül álltam az ajtóban és a szintén meglepődött vendégemet bámultam fenyegető tekintettel.

-Niall te jó ég, mit keresel itt? - kaptam a földre hulló törölközőm után.
Az arcomat elöntötte az égetően vörös pír majd gyorsan magam elé kaptam az anyagot. Sajnos felesleges volt, hiszen Niall addigra már mindent látott. Ilyen egy igazán pocsék első benyomás.

-Nem tudtam hogy itt vagy, Josh mondta hogy izé, ö hmm, szóval... - makogta, miközben le sem vette rólam a szemét.
Tátott szájjal figyelte minden rezzenésem.

-Ne bámulj már te barom, inkább fordulj el. - szóltam rá a kikerekedett szemű szőkeségre akinek a melleim körül jártak a szemei.
Mintha arra várt volna hogy a törölköző újra leessen rólam.

-Persze, persze. - habogta, majd az ablakhoz fordult. Halkan kuncogni kezdett, és egy bocsánatkérést próbált kinyögni.

Szörnyen éreztem magam, hiszen én mindig is rettentően szégyenlős voltam. Még a szüleim előtt sem voltam hajlandó átöltözni, nem hogy éppen Niallnek megmutatni mindenemet. Szélsebesen guggoltam le és nyitottam fel a bőröndöt, majd magamra kaptam egy laza felsőt és egy mintás bugyit. Mikor felnéztem láttam hogy Niall hátrafordulva bámul és az ajkait harapdálja. Kellemetlen érzésem támadt. Gyűlöltem azt, ha valaki látványosan megbámul.

-Neked meg mi a franc bajod van? - kérdeztem dühösen.

-Semmi,csak...-mondta még mindig nevetve.
Közben jeleztem neki hogy most már teljesen visszafordulhat, mire ő még mindig kuncogott. Szörnyen idegesített.

-Ne nevess kérlek, ez így is épp elég kínos.-sziszegtem idegesen.
Karjaimat összefontam magam előtt, mintha még mindig meztelen felsőtestemet kéne eltakarnom előle.

-Bocs, nem akartam, viszont nagyon édi a...- mutogatott a bugyim felé, amin a Tom és Jerry jól-ismert logója díszelgett.

-Basszus Niall, ha erről bárkinek is beszélsz... - húzogattam lefelé a pólómat.
Nagyon zavarba jöttem és ezt nem igazán tudtam leplezni.

-Nyugi, ez a mi titkunk marad. - kacsintott, majd jól láthatóan végig mért.
Minden egyes pillantását égetően éreztem a bőrömön, az arcomat ismét vörös pír lepte el.

-Sőt, kérlek felejts el mindent amit láttál. Mindent.- folytattam és reménykedtem hogy a szőkeség még poénból sem árulja el senkinek sem azt ami azon a délutánon történt.

-Sajnálom Lucy, de ezt nem lesz könnyű elfelejteni.- tárta szét  karjait Niall vigyorogva.

-Azért erőltesd meg magad. - mondtam, majd beállt kettőnk közé a kínos csend.
Olyan némaság telepedett meg a szobában hogy még egymás gyors lélegzet vételét is tisztán hallottuk. A szemkontaktust erősen kerülve a szőnyeget bámultam, de éreztem hogy sürgősen meg kell törnöm a némaságot ha azt akarom hogy Niall minél hamarabb eltűnjön.

-Nem kéne menned? Tudod hangpróba, meg ilyesmi.- kérdeztem majd a faliórára mutattam.

-De, igazad van én megyek is. Jó volt látni. - makogta, mire én kérdőn felhúztam a szemöldököm. - Mármint nem úgy értem hogy jó volt, vagyis az volt de... Mindegy megyek, így is elkések. - habogta, majd elment.

 Újból egyedül maradtam az óriási szobában és nevetve huppantam le az ágyra. Nevetnem kellett a saját bénaságomon, nevetnem kellett Niall viselkedésén és nevetnem kellett az egész őrjítően kínos szituáción. A kellemetlen érzések még mindig a gyomromban kavarogtak, de már nem akartam törődni velük.  Esküszöm nem is én lettem volna ha az első napomon nem égetem le magam teljesen...

Josh 7 óra felé telefonált hogy vége a próbának és indulnak vissza a hotelbe. Közben már a szüleimmel is telefonáltam valamint Lottie-val és Lou-val is sikerült egész jól megismerkednem. A lányok közül én voltam a legfiatalabb, így hát aranyos kishúgként tekintettek rám. Kedvesek és közvetlenek volt hozzám, egy délután alatt jóban lettem mindenkivel.
Fél 8-kor hangos sikítozást hallottam a hotel külső udvarából. Őszintén nem gondoltam volna hogy pár rajongó olyan kitartó hogy még este is a srácok hotelje előtt táborozik, ennek ellenére körülbelül két tucat lány ácsorgott a hotel főbejáratánál és elszántan verekedtek előre az ajtóhoz. Úgy tűnt ők sohasem adják fel.
-Itt vagyok. - lépett be Josh váratlanul, majd fáradtan dőlt be az ágyba.
-Készen álltok a holnapi koncertre? - érdeklődtem izgatottan.
Mondnom sem kell, alig vártam már hogy élőben láthassak egy koncertet.
-Igen. Holnap délelőtt a McBusted is csinál egy hangpróbát aztán este meglátjuk mi lesz. - válaszolt, majd fáradtan a másik oldalára fordult.
Már éppen kérdezősködtem volna tovább mikor Louis lépett a szobába.
-Srácok, valaki jön filmet nézni? - kérdezte Louis ujjongva.
Josh-sal ellentétben ő egyáltalán nem látszott fáradtnak, sőt meglehetősen feldobott volt.
-Máskor. - ásított a bátyám.
-Lucy?- nézett rám kérdőn az ajtóban ácsorgó barna-hajú srác.
-Benne vagyok. - feleltem gondolkodás nélkül.
- Gyere, Payno szobájában nézzük. - intett Louis barátságosan, én pedig követtem őt.
-Hé, Tommo, vigyázzatok Lucy-ra! Semmi keménykedés és nagylányoskodás Hugi! - kiáltott utánunk Josh, de Louis csak legyintett.
Átmentünk a másik szobába ahol a srácok már a kanapén ültek. Rengeteg párna és takaró volt körülöttük, minden úgy volt elrendezve, mint ahogy egy igazi filmes estén annak lennie kell. Harry egy óriási tál pop-cornt szorongatott a kezében és kacsintva intett hogy üljek az ölébe, mire én megráztam a fejem.
-Köszi, kihagyom. - nevettem, mire a göndör durcásan elfordult.
Nem nagyon értettem ezt a nyílt udvarlását, de nem is igazán törődtem vele. A bátyám előzetes felkészítése alapján Harry ilyen, de nem kell komolyan venni.
A srácok mindannyian barátságosan jelezték hogy nyugodtan üljek melléjük, én pedig végül Louis és Liam közé készültem leülni.
-Ne nézzünk inkább Tom és Jerry-t? A Poltergeist talán túl félelmetes... - pillantott felém Niall komoly arcot vágva, de szája sarkában pimasz mosoly húzódott meg.
-Nem! -vágtam rá gyorsan, majd átültem Niall mellé és alig észrevehetően a lábába rúgtam.
A többi fiú nem értette a helyzetet és én azon ügyködtem hogy ez így is maradjon.
-Auu, ez fájt. De legalább mellém ültél.- suttogott nevetve a szőkeség, miközben a film lassan betöltődött.
-Mégis milyen film ez? - kérdeztem halkan, mit sem törődve bókoló szavaival.
-Poltergeist, a Kopogó szellem - susogta a szőkeség és halk hangjával próbálta elérni hogy a film címe még félelmetesebbnek hangzzon.
-Nem nézhetnék inkább valami barátságos, gyerekekről vagy állótokról szóló családi filmet? Késő van már a horrorhoz... - vetetem fel, de a fiúk rám se hederítettek.
Rajtam kívül láthatóan mindenki odáig volt a horrorért.
Meglehetősen félve kezdetem el nézni a filmet, de nem állt szándékomban kimutatni érzelmeimet. Nem akartam hogy a fiúk kiröhögjenek, vagy viccet csináljanak abból hogy félek egy ostoba filmtől, így hát csendben húzódtam meg Niall jobb oldalán.
A film alaptörténete egészen klasszikus volt. Egy boldog amerikai család új házba költözik, ahol hamarosan különös jelenségek kezdik el aggasztani őket. Mikor azonban kezdetét vette a cselekmény gyorsan magam húztam egy pokrócot és leginkább csak félszemmel néztem a képernyőt. A srácok izgatottan figyelték a történéseket, a számomra ijesztő részeknél nekik meg csak a szemük se rebbent.
A film alatt is képesek voltak egymást szívatni és ha egyikük akár egy másodpercre is elbambult, a másik rögtön megijesztette valami gyerekes csínytevéssel.
Persze engem is állandóan próbáltak kínos helyzetbe hozni, vagy megijeszteni. Louis lehúzta rólam a védelmet nyújtó pokrócot, Liam hátulról ijesztett meg, Niall pedig félelmetes hangokat susogott a fülembe amikor már majdnem elaludtam. Harry buta faviccekkel próbálta oldani a hangulatot, azt kell mondjam nem túl nagy sikerrel.
Mikor azonban a filmközepéhez érünk mindenki elhallgatott. A cselekmények érdekes fordulatot vettek, egyszerűen muszáj volt koncentrálni. Egy párna mögé bújtattam az arcom és minden egyes hirtelen előugró alaknál felszisszentem.
-Félsz? - pillantott le rám Niall, mire egy aprót bólintottam.
-Kicsit. - feleltem, majd a puha kispárnába fúrtam az arcom.
-Tulajdonképpen itt a hotelben is simán történhetnek olyan dolgok mint a filmben, szóval megértem ha félsz. - közölte komor tekintettel.
-Ha-ha-ha de vicces vagy, most ettől kéne félnem? - kérdeztem suttogva, hogy ne zavarjam meg  a filmet.
-Én csak figyelmeztettelek Lucy. - vonta meg a vállát a szőkeség és látszólag teljesen komolyan gondolta az egészet.
A film további részeit a takaró és a párna biztonságot nyújtó menedékéből néztem végig.
Mire befejeződött a történet odakint és hotelben is teljes sötétség és csend fészkelte be magát. Miután a srácok konstatálták hogy milyen nagyszerű volt a film, mindenki összecuccolt és a saját szobája felé vette az irányt. Niall és Liam még váltottak pár szót, én pedig elmentem a mosdóba. Hamar végeztem,  aztán jó éjszakát kívántam Liam-nek és én is elindultam a szobámba.
Hullafáradt voltam, szemeim majd lecsukódtak. A harmadik emelet nappal fényes és kellemes hangulatú folyosóján csak néhány antik lámpa pislákolt amit más esetben romantikusnak, azon az estén viszont irtó félelmetesnek találtam. Óvatosan és bevallom kissé félve közelítettem meg a szobámat. Folyamatosan közeledő lépések hangját hallottam, de mikor megfordultam csak sötétséget láttam a hátam mögött. A lépéseken kívül egyéb más zajokat is hallucináltam, de minden vaklárma volt.
Már éppen nyitottam volna az ajtót mikor valaki, vagy valami megragadta a derekam és a kezét a számra tapasztotta. Ijedtemben fejvesztve rúgkapáltam  és vergődtem, mialatt folyton sikertelenül sikítani próbáltam. A rengeteg felgyülemlett félelem  könnycseppek formájában jelent meg sápadt arcomon, miközben próbáltam felfogni mi is történik velem.
-Segítsé... - kiáltottam mikor a titokzatos személy egy pillanatra elvette a kezét a számról.
A könnyeim már patakokban folytak és az egész helyzet egy szörnyű rémálomra emlékeztetett.
-Jézusom, te sírsz? - szólalt meg egy rendkívül ismerős hang a hátam mögül, majd a szorosan fogva-tartó kezek leváltak a derekamról.
-Niall? - kérdeztem pityogva, majd szorongva hátrafordultam.
-Nyugodj meg, csak vicceltem. Semmi baj Lucy, ez csak poén akart lenni.- hadarta a szőkeség, majd mellém guggolt a fehér padlószőnyegre.
-Pocsék vicc volt. - szipogtam.
-Nem így akartam, azt hittem csak... - kezdett bele a hosszas magyarázkodásba, de én csendre intettem.
-Nem érdekelsz Niall, csak had menjek a szobámba. - tápászkodtam fel.
-Tényleg sajnálom. - sóhajtott, majd segíteni próbált de ellöktem a karját.
-Csak hagyjál, erre a napra így sok túl sok volt belőled...

1. Fejezet - Indulás

Üdv mindenkinek!
Először is nagyon, de nagyon szépen köszönöm a 9 feliratkozót, őszintén nem is számítottam ennyire.  Mivel ilyen sokan összegyűltetek itt van az első fejezet, remélem mindenkinek tetszeni fog. Várom a visszajelzéseket és kellemes olvasást kívánok!
Chamomile :)
  

Az indulás előtti izgalmak maró íze szinte égette a kiszáradt torkomat. Egész éjjel álmatlanul forgolódtam az ágyban, de ennek ellenére egyáltalán nem voltam fáradt. Még alig volt hajnali 5 óra, de én már indulásra készen toporzékoltam a hallban. A testem remegett az izgatottságtól, a pulzusom az egekbe szökött. Egy ezeréves számot dúdolgattam, miközben az ujjaimat tördeltem izgalmamban. Utoljára végig néztem a rendezetlen bőröndjeimen amik színültig voltak tömve ruhákkal és egyéb nélkülözhetetlen dolgokkal. Szörnyen aggódtam hogy valamit itthon hagyok. Miután azonban mindent rendben találtam, a repülőjegyemet is ellenőriztem. Az egész annyira hihetetlennek tűnt, hogy mikor a kezembe vettem a jegyet, ismeretlen félelem lett úrrá rajtam.
Saját ruházatomat tekintve leginkább  kényelmességre törekedtem, hiszen hosszú repülő út állt előttem. Ami a többit illeti:laza smink, és szabadjára engedett hosszú, barna haj.

-Indulhatnánk már? - kérdeztem az apámtól, aki a fiókban kutakodott bal lábán lévő csíkos zoknijának párja után.

Válasz helyett a tompa dobbanás hallatszott, majd egy halk üvöltés.

-Minden rendben apa? - kukkantottam be a nappaliba, s a szám elé kaptam a kezem, mielőtt elnevettem volna magam a látványtól.

-Persze, csak kicsit szűkös ez a fiók. - morogta az apám majd mérgelődve a fürdőszoba felé vette az irányt.

Váratlanul anya is megjelent, majd könnyes szemmel vizslatott végig. Biztos voltam benne hogy túl érzelgősködi majd az egész búcsúzkodást.

-Mindent elettél kincsem? - kérdezte, majd meg sem várva válaszomat, a nyakamba borult. A sós könnycseppjei a vállamra hullottak és átitatták a vékony toppomat.

-Anya, semmi okod az aggodalomra, nem örökre megyek el és meghalni sem fogok. Nyugi.- próbáltam vigasztalni a zokogva habogó anyámat, de teljesen felesleges volt, hiszen ő mindig is kedvelte az érzelmektől fűtött jelenteket. Tudtam hogy szüksége van rá hogy könnyek között, szoros öleléssel búcsúztasson el. Azon sem lepődtem volna meg ha valami misztikus, anyáról lányára szálló ereklyét adott volna nekem hogy mindig gondoljak rá. Szerencsére erre nem került sor, de cuppanós, vörös-rúzsos puszikat sehogy sem kerülhettem el.

Drámai siratós jeleneteket tucatjai után végre sikerült elindulnunk a reptér felé, de persze óriási reggeli dugóba keveredtünk. Én csak csendben bámultam ki az ablakon, miközben a konceretekről, az óriási felhajtásról és a One Direcion-ről ábrándoztam. Leírhatatlanul éreztem magam, miközben időnként a fülledt izgalmamat, keserves félelem váltotta fel.
Az anyám eközben folyamatosan ostoba kérdésekkel bombázott, amikre azért szorgosan igyekeztem válaszolgatni.

-Ne hívjuk fel a bátyádat csak hogy még egyszer átbeszéljük vele a dolgokat? Nem akarom hogy baj legyen. - szólalt meg apa a kormány mögül, mire én hevesen megráztam a fejem. A szüleim továbbra is kérdőn néztek rám.

-Istenem, tényleg semmi szükség rá. Nem vagyok már béna kisgyerek aki a saját lábában is megbotlik. - nyöszörögtem, majd végre megpillantottam a reptér főépületét. Megborzongtam.

A szüleim kínos biztonsági kérdései abbamaradtak, én pedig aggódva pattantam ki az autóból. Nyugtalanul pillantottam a karórámra. Mindössze 20 percem maradt.
Felrántottam a csomagtartót és erős mozdulattal kivetem pár bőröndöt, csak hogy gyorsabban haladhassak.

-Hagyd csak Lucy, majd én. Még pont időben vagyunk, ne aggódj.- állított le apa, majd ő folytatta a pakolást.

Ezután a főépületben végeztük el a szokásos teendőket, majd még 5 perc búcsúzkodás következett. Megígértem hogy nem alkoholizálok, nem füvezek és nem adom oda a szüzességem minden jött-ment idegennek majd az utolsó percben végre felszálltam a gépre.
Lehuppantam az ablak melletti helyemre, és vártam hogy a gép a felhők felé emelkedjen. Gyermeki izgalom fogott el a repülés gondolatától, a szívverésem pedig felgyorsult. A gép lassan emelkedni kezdett, én pedig beraktam a fülembe a fülhallgatómat és beállítottam kedvenc zenéimből álló lejátszási listát...

Szinte az egész utat zenehallgatással töltöttem, majd mikor leszállt a gép, a csomagjaimmal a kezemben indultam meg a kijárat felé. A tömeggel együtt egy óriási terembe sodródtam, ahol rengeteg ember várakozott. Voltak olyanok akik óriási táblákat tartottak a levegőbe, csak hogy könnyebben megtalálják rokonaikat, ismerőseiket. A bátyámat, vagy ismerős arcokat kutattam, de nem találtam senkit. Tekintetem körbe-körbe járt, sebesen forgattam a fejem jobbra-balra. A nagy tömegben képtelenség volt kiszúrni Josh-t, a sok ember pedig szüntelenül lökdösődött és kiabált. Mikor már épp a telefonomért nyúltam volna, egy puha érintést érzetem a jobb vállamon. A bátyám volt az, ott állt egyenesen mögöttem én pedig szó nélkül a nyakába ugrottam. Szavak nélkül üdvözöltük egymást. Mélye beszívtam mentolos illatát, majd óriási puszit nyomtam az arcára.

-Úgy hiányoztál Hugi. - ölelt át szorosan Josh, majd szinte az ölébe kapott, a tömeg kellős közepén. 

-Te is nekem, de most már itt vagyok veled és ez a lényeg. - hadartam, majd viccesen belebokszoltam a vállába.
Rövid csend telepedett közénk, ami talán betudható annak is hogy több hónapnyi kihagyás után, egymás puszta látványával is megelégedtünk. Én Josh arcvonásait fürkésztem és apró változásokat kerestem. Egy sötétebb tincset kócos hajában, vagy egy pattanást az idegesítően hibátlan bőrén. A megjelenése azonban semmit sem változott az utolsó találkozásunk óta.

-Mehetünk a kocsihoz? Kicsit sietnünk kéne. - kérdezte, majd felkapta a csomagjaim és a parkoló felé vezetett. Biccentettem és követtem őt.

Hihetetlenül jól éreztem magam, majd kicsattantam a boldogságtól. A nap melegen sütött, egy felhő sem volt a reptér kék egén. Még mindig alig hittem el hogy végre a bátyámmal lehetek és végig kísérhetem őt az egész turné során.

Egy sötétkék sportkocsiba szállunk be, majd a hotel felé vettünk az irányt. A szívem a torkomban dobogott, miközben folyamatosan Josh nevetséges kérdéseire próbáltam kielégítő válaszokat adni.

-Figyelj, úgy sikerült intéznem hogy itt Cardiff-ban biztosan közös szobánk lesz, viszont ha úgy akarod akkor Bécsben lehet saját szobád is. - magyarázta a bátyám.

Helyeslően bólogattam, majd hosszas beszélgetésbe kezdtünk, hiszen volt mit bepótolnunk. 

Eközben lassan megérkeztünk a hatalmas hotel hátsó bejáratához, ahol szinte már vártak ránk.
Pár öltönyös fickó egy kerekes szállítóra dobta a bőröndjeimet, majd eltűntek velük.

-Gyere, ne kószálj el, mutatom a szobát. - ragadott karon Josh, én pedig kénytelen voltam követni őt.
A szálloda belülről is a gazdagságról és a tökéletességről árulkodott, akárcsak kívülről. Arany és ezüst csillárok lógtak a hófehér plafonról, elegáns bőrfotelok voltak a recepciós pultnál.
Mindenki kedvesen köszönt nekünk, mi pedig céltudatosan a lifthez siettünk. Pár fotóst láttam a főbejáratnál ácsorogni, de az öltönyösök senkit sem engedtek be a kártyával rendelkező szállodavendégeken kívül.
-3. emelet? - kérdezte a liftben álló őszülő férfi, mire Josh csak lazán bólintott.
A fekete és arany borítású lift nyikorgás nélkül emelkedett meg, majd a 3. emelet folyosóján kirakott bennünket.
-Az egész emelet a miénk. Csak olyanok vannak itt akiknek köze van a srácokhoz. Az például Lou és Lottie szobája. - mutatott Josh egy fehér ajtós szobára ahonnan lányos nevetés hallatszott ki, majd egy szőke kislány kukucskált ki az ajtón.
Épphogy csak hogy kikászálódtam a liftből mikor valaki combon dobott egy amerikai-foci labdával, majd öblös férfi üvöltés hangzott fel. A vöröslő combomhoz kaptam, a szemeimmel pedig a labda tulajdonosát kutattam.
-Uh, bocsi. - szólalt meg valaki, majd hirtelen a szőke Niall termett előttem és magyarázkodni kezdett.
-Semmi baj, amúgy Lucy vagyok, Josh húga. - makogtam, miközben próbáltam észrevétlenül végigmérni a fiút.
-Mi szerintem már találkoztunk régebben, de az már tényleg ezer éve lehetett. - mosolygott, majd lehajolt a labdáért. Ahogy megláttam izmos karjait, a combom már nem is fájt annyira.
-Lehet. - vágtam rá, majd lányos zavaromban a fülem mögé húztam egy kósza tincsemet.
Niall váratlanul elfordult tőlem, és a bátyámhoz szólt. Úgy tűnt nem igazán izgatta a jelenlétem.
-Josh beszállsz? Harryvel játszunk egy meccset a hangpróba előtt. - nevetett fel, mire Harry mélyen búgó hangját hallottam meg a távolból.
-Később. Előbb Lucy-t intézem. - mutatott rám a bátyám, majd kacagva arrébb lökött, mire vékony hangon sikítottam egyet.
Eközben Harry is csatlakozott hozzánk, legnagyobb meglepetésemre azonban nem viselt pólót, csak egy lenge bermudát.
-Hé Josh, nem is mondtad hogy ilyen csinos nő lett a húgodból. - támasztotta a falat a göndör, anélkül hogy bárkinek is köszönt volna. Jelen esetben a bárki alatt főként saját magamat értem.
-A húgom tabu neked Hazza, inkább vegyél egy pólót. - nézett Josh szúrós szemmel Harry-re, aki kezet nyújtott nekem és meglehetősen hízelgően bemutatkozott.
-Én Lucy vagyok. - feleltem, majd pár szót váltottam a 3 fiúval azzal kapcsolatban hogy velük tartok majd a turnén.
-Hát én örülök neked. - vonta meg a vállát Niall, majd biztatóan rám mosolygott.
-Én is örülök. Egy ilyen szép lány mindenkire jó hatással van.- tette hozzá Harry egy perverz vigyor kíséretében.
Kínomban azt se tudtam bóknak vegyem-e Harry szavait, így hát válasz helyett próbáltam bájosan mosolyogni. Azt akartam hogy a tesóm barátai rendesen megkedveljenek és ehhez elengedhetetlen volt az első benyomás. A folyosó túl oldalán lévő szobából váratlanul két álmos srác lépett ki.
-Szia, én Liam vagyok. Te pedig Lucy, igaz? Örülök hogy csatlakozol hozzánk. - nyújtotta a kezét a magasabb srác.
-Hát még én. - mosolyogtam kedvesen, miközben az alacsonyabb fiú is megszólalni készült.
-Louis vagyok, örülök hogy végre jobban megismerhetünk. Josh sokat mesélt már az imádni-való kishúgáról. - üdvözölt Louis, majd váratlanul megölelt.
Először kicsit túl közvetlennek találtam ezt a gesztusát, de miután a többi fiú is beszállt az ölelésbe, elkönyveltem hogy ez nálunk természetes.
-Ne haragudjatok srácok, míg szívesen dumálnék  veletek, de muszáj lezuhanyoznom és kipakolnom. Az út fárasztó volt és elég melegem is van. Remélem a hangpróba után még beszélnünk. - mondtam, majd Josh felé fordultam arra várva hogy mutassa meg a szobám.
-Gyere Hugi. - fogta meg a karom, majd egy hatalmas lakosztályba vezetett.
Az egész helyiség pompázatos volt. Két méretes baldachinos franciaágy, két külön fürdőszoba, kanapé, elegáns fotelok  és még rengeteg mesés dolog. Az egész olyan volt mint egy filmbeli hercegi lakosztály, a csomagjaim pedig már a szobában hevertek, sorba állítva.
-Az a te részed, ez meg az enyém. Érezd otthon magad. - mutogatott Josh.
-Ez elképesztő. - hebegtem miközben leültem a bézs színű vízágyra.
-Hát igen, meg lehet szokni. - mosolygott a bátyám, majd egy hideg üdítőért nyúlt. A szemem eközben megakadt a gigantikus méretű tévén és a gyönyörű panorámát kínáló erkélyen. Az egész hely annyira elképesztő volt, a saját pénzemből soha sem juthattam volna el oda.
-Megyek és rendbe rakom a dob felszerelést az utolsó hangpróbára. Ha bármi van, vagy bármi kell, akkor telefonálj, oké? - kérdezte, majd az ajtó felé indult.
-Ne legyél már te is olyan mint anyáék, mi bajom lehetne egy ilyen fullos hotelben?
-Jól van nagylány, akkor vedd úgy hogy nem mondtam semmit. - kacagott Josh, majd lassan behúzta maga mögött az ajtót és elment.
Egyedül maradtam a tekintélyes lakosztályban és határozottan indultam meg a fürdőszoba irányába. Természetesen be volt készítve egy tiszta törölköző, valamint rengeteg féle sampon és tusfürdő egy csinos kis kosárban. A hatalmas fürdőszoba tükörben szinte alig találtam magam.
Nem tétováztam sokat, gyorsan megszabadultam a ruháimtól és a zuhany alá álltam. A hűs víz jól esett a bőrömnek, a tusfürdő habjának kellemes illata pedig teljesen ellazított. A hideg vízcseppek némán koppantak a bőrömön és hangtalanul szaladtak le az oldalamon.  Alaposan megmosakodtam és felfrissítettem magam, majd kiléptem a kabinból. Áttörölgettem a testem a hófehér szállodai törölközővel, aztán lazán ruhaként magamra csavartam, ahogy otthon is szoktam. A kissé nedves hajamat lazán hátracsaptam és teljesen úgy éreztem magam mint egy filmsztár, aki tökéletes testtel és őrjítően dögösen kilép a zuhanykabinból, amitől a képernyő előtt ülő férfiak egyenesen megőrülnek.
Egy szál törölközőben léptem ki a párás fürdőszobából és egy váratlan vendégbe botlottam...

0. Prológus - A hívás

Kedves leendő olvasóim! 
Meghoztam a prológust, remélem elnyeri a tetszéseket. Ha tetszett akkor hagyjatok nyomot magatok után. Kellemes olvasást!
Chamomile

Miután túléltem a nyár eleji utolsó egyetemi vizsgámat, fáradtan dőltem le a nappali kényelmes kanapéján, egy doboz vanília fagyival a kezemben. A szüleim még szokás szerint dolgoztak, így hát teljesen egyedül voltam otthon és a gondolataimba mélyedve pihentem. A nyaramat és a következő egyetemi évemet tervezgettem. Annyira szerettem volna eljutni egzotikus tájakra, őrült nyári fesztiválokra és a kedvenc együttesem koncertjére. Az elérhetetlenen vágyaimon kívül azonban semmi kézzelfogható ötletem nem volt. A barátnőm már javában az amerikai rokonainál üdült, így hát reménytelenül festett az egész vakációm. 

A gondolatmenetemből a bátyám váratlan hívása zökkentett ki. Mivel már nagyon rég nem beszéltem vele, izgatott érdeklődéssel vettem fel a telefont.

-Szia Hugi! - szólt bele Josh, majd hangos dobolást és kiabálást hallottam a háttérből.

-Josh, mi van veled? Ezer éve nem láttalak már....- sóhajtottam szomorúan.

-Semmi lényeges, most a turné európai szakaszára próbálunk, és én éppen erről akartam beszélni veled... - hadarta a bátyám, majd hangja hirtelen elhalkult.

-Itt vagy még? Miről akarsz beszélni? - faggatóztam, aztán rövid némaság után, Josh újra megszólalt.

-Azt szeretném ha te is csatlakoznál hozzánk a turnén. - mondta végül, én pedig alig hittem a fülemnek.

-Szerintem én valamit nagyon félreértettem. Azt akarod hogy menjek veled, és utazzam végig én is Európát az On The Road Again turné keretében? - kérdeztem hitetlenkedve.

-Igen Lucy, de csak akkor ha szeretnéd. Ha van jobb dolgod is akkor mindegy...

Hihetetlennek találtam Josh ajánlatát, hiszen mégis csak egy igazi, elképesztő banda turnéjáról volt szó. Visszautasíthatatlan és az életben csak egyszer adódó lehetőség volt ez számomra.

-Mi az hogy szeretném-e? Hát persze hogy igen. De várj, ezt anyuéknak már mondtad? - érdeklődtem félénken.

-Ami azt illeti igen, már egy hónapja. Azt mondták várjuk ki a vizsgáid, aztán az lesz amit szeretnél. - újságolta boldogan Josh.

-Akkor csak én tudtam erről? - kérdeztem meglepve.

-Mindenképp én akartam elmondani az utolsó vizsgád után. - válaszolt a bátyám, de utolsó szavait teljesen elnyomta a háttérből tisztán hallható ricsaj.  

-Mindegy is, a lényeg hogy végre láthatlak, ráadásul nem akárhogy. Annyira boldog vagyok, el sem hiszem hogy tényleg láthatlak, és ott lehetek veled. - mondtam, miközben le se tudtam törölni a széles vigyort az arcomról.

-Június 5., Cardiff, a többit majd megbeszéljük, most mennem kell.- hadarta, majd a háttéri zajok egyre erősödtek.

-Köszönök mindent, alig várom hogy végre lássalak. Vigyázz magadra! - búcsúztam, majd letettem.

A gyomrom görcsbe rándult a tudattól hogy kevesebb min egy hét múlva végre láthatom a bátyámat. Felugrottam a kanapéról és izgatottságomban fel-alá járkáltam a nappaliban, miközben próbáltam feldolgozni hogy ez a nyár egyáltalán nem olyan lesz mint  többi...