2. fejezet - Egy felejthetetlen nap

Üdv mindenkinek!
Körülbelül két hét kihagyás után meghoztam a 2. fejezetet. Leírhatatlanul hálás vagyok annak a 14 embernek akinek egy fejezet után sikerült elnyernem a bizalmát és feliratkozott. Remélem nem fogtok csalódni és rendszeres olvasók maradtok! 
Kellemes olvasást kívánok, továbbra is várom a visszajelzéseket!
 Chamomile :)

A törölközőmet tartó szuperbiztos csomó hirtelen elengedett, én pedig anyaszült-meztelenül álltam az ajtóban és a szintén meglepődött vendégemet bámultam fenyegető tekintettel.

-Niall te jó ég, mit keresel itt? - kaptam a földre hulló törölközőm után.
Az arcomat elöntötte az égetően vörös pír majd gyorsan magam elé kaptam az anyagot. Sajnos felesleges volt, hiszen Niall addigra már mindent látott. Ilyen egy igazán pocsék első benyomás.

-Nem tudtam hogy itt vagy, Josh mondta hogy izé, ö hmm, szóval... - makogta, miközben le sem vette rólam a szemét.
Tátott szájjal figyelte minden rezzenésem.

-Ne bámulj már te barom, inkább fordulj el. - szóltam rá a kikerekedett szemű szőkeségre akinek a melleim körül jártak a szemei.
Mintha arra várt volna hogy a törölköző újra leessen rólam.

-Persze, persze. - habogta, majd az ablakhoz fordult. Halkan kuncogni kezdett, és egy bocsánatkérést próbált kinyögni.

Szörnyen éreztem magam, hiszen én mindig is rettentően szégyenlős voltam. Még a szüleim előtt sem voltam hajlandó átöltözni, nem hogy éppen Niallnek megmutatni mindenemet. Szélsebesen guggoltam le és nyitottam fel a bőröndöt, majd magamra kaptam egy laza felsőt és egy mintás bugyit. Mikor felnéztem láttam hogy Niall hátrafordulva bámul és az ajkait harapdálja. Kellemetlen érzésem támadt. Gyűlöltem azt, ha valaki látványosan megbámul.

-Neked meg mi a franc bajod van? - kérdeztem dühösen.

-Semmi,csak...-mondta még mindig nevetve.
Közben jeleztem neki hogy most már teljesen visszafordulhat, mire ő még mindig kuncogott. Szörnyen idegesített.

-Ne nevess kérlek, ez így is épp elég kínos.-sziszegtem idegesen.
Karjaimat összefontam magam előtt, mintha még mindig meztelen felsőtestemet kéne eltakarnom előle.

-Bocs, nem akartam, viszont nagyon édi a...- mutogatott a bugyim felé, amin a Tom és Jerry jól-ismert logója díszelgett.

-Basszus Niall, ha erről bárkinek is beszélsz... - húzogattam lefelé a pólómat.
Nagyon zavarba jöttem és ezt nem igazán tudtam leplezni.

-Nyugi, ez a mi titkunk marad. - kacsintott, majd jól láthatóan végig mért.
Minden egyes pillantását égetően éreztem a bőrömön, az arcomat ismét vörös pír lepte el.

-Sőt, kérlek felejts el mindent amit láttál. Mindent.- folytattam és reménykedtem hogy a szőkeség még poénból sem árulja el senkinek sem azt ami azon a délutánon történt.

-Sajnálom Lucy, de ezt nem lesz könnyű elfelejteni.- tárta szét  karjait Niall vigyorogva.

-Azért erőltesd meg magad. - mondtam, majd beállt kettőnk közé a kínos csend.
Olyan némaság telepedett meg a szobában hogy még egymás gyors lélegzet vételét is tisztán hallottuk. A szemkontaktust erősen kerülve a szőnyeget bámultam, de éreztem hogy sürgősen meg kell törnöm a némaságot ha azt akarom hogy Niall minél hamarabb eltűnjön.

-Nem kéne menned? Tudod hangpróba, meg ilyesmi.- kérdeztem majd a faliórára mutattam.

-De, igazad van én megyek is. Jó volt látni. - makogta, mire én kérdőn felhúztam a szemöldököm. - Mármint nem úgy értem hogy jó volt, vagyis az volt de... Mindegy megyek, így is elkések. - habogta, majd elment.

 Újból egyedül maradtam az óriási szobában és nevetve huppantam le az ágyra. Nevetnem kellett a saját bénaságomon, nevetnem kellett Niall viselkedésén és nevetnem kellett az egész őrjítően kínos szituáción. A kellemetlen érzések még mindig a gyomromban kavarogtak, de már nem akartam törődni velük.  Esküszöm nem is én lettem volna ha az első napomon nem égetem le magam teljesen...

Josh 7 óra felé telefonált hogy vége a próbának és indulnak vissza a hotelbe. Közben már a szüleimmel is telefonáltam valamint Lottie-val és Lou-val is sikerült egész jól megismerkednem. A lányok közül én voltam a legfiatalabb, így hát aranyos kishúgként tekintettek rám. Kedvesek és közvetlenek volt hozzám, egy délután alatt jóban lettem mindenkivel.
Fél 8-kor hangos sikítozást hallottam a hotel külső udvarából. Őszintén nem gondoltam volna hogy pár rajongó olyan kitartó hogy még este is a srácok hotelje előtt táborozik, ennek ellenére körülbelül két tucat lány ácsorgott a hotel főbejáratánál és elszántan verekedtek előre az ajtóhoz. Úgy tűnt ők sohasem adják fel.
-Itt vagyok. - lépett be Josh váratlanul, majd fáradtan dőlt be az ágyba.
-Készen álltok a holnapi koncertre? - érdeklődtem izgatottan.
Mondnom sem kell, alig vártam már hogy élőben láthassak egy koncertet.
-Igen. Holnap délelőtt a McBusted is csinál egy hangpróbát aztán este meglátjuk mi lesz. - válaszolt, majd fáradtan a másik oldalára fordult.
Már éppen kérdezősködtem volna tovább mikor Louis lépett a szobába.
-Srácok, valaki jön filmet nézni? - kérdezte Louis ujjongva.
Josh-sal ellentétben ő egyáltalán nem látszott fáradtnak, sőt meglehetősen feldobott volt.
-Máskor. - ásított a bátyám.
-Lucy?- nézett rám kérdőn az ajtóban ácsorgó barna-hajú srác.
-Benne vagyok. - feleltem gondolkodás nélkül.
- Gyere, Payno szobájában nézzük. - intett Louis barátságosan, én pedig követtem őt.
-Hé, Tommo, vigyázzatok Lucy-ra! Semmi keménykedés és nagylányoskodás Hugi! - kiáltott utánunk Josh, de Louis csak legyintett.
Átmentünk a másik szobába ahol a srácok már a kanapén ültek. Rengeteg párna és takaró volt körülöttük, minden úgy volt elrendezve, mint ahogy egy igazi filmes estén annak lennie kell. Harry egy óriási tál pop-cornt szorongatott a kezében és kacsintva intett hogy üljek az ölébe, mire én megráztam a fejem.
-Köszi, kihagyom. - nevettem, mire a göndör durcásan elfordult.
Nem nagyon értettem ezt a nyílt udvarlását, de nem is igazán törődtem vele. A bátyám előzetes felkészítése alapján Harry ilyen, de nem kell komolyan venni.
A srácok mindannyian barátságosan jelezték hogy nyugodtan üljek melléjük, én pedig végül Louis és Liam közé készültem leülni.
-Ne nézzünk inkább Tom és Jerry-t? A Poltergeist talán túl félelmetes... - pillantott felém Niall komoly arcot vágva, de szája sarkában pimasz mosoly húzódott meg.
-Nem! -vágtam rá gyorsan, majd átültem Niall mellé és alig észrevehetően a lábába rúgtam.
A többi fiú nem értette a helyzetet és én azon ügyködtem hogy ez így is maradjon.
-Auu, ez fájt. De legalább mellém ültél.- suttogott nevetve a szőkeség, miközben a film lassan betöltődött.
-Mégis milyen film ez? - kérdeztem halkan, mit sem törődve bókoló szavaival.
-Poltergeist, a Kopogó szellem - susogta a szőkeség és halk hangjával próbálta elérni hogy a film címe még félelmetesebbnek hangzzon.
-Nem nézhetnék inkább valami barátságos, gyerekekről vagy állótokról szóló családi filmet? Késő van már a horrorhoz... - vetetem fel, de a fiúk rám se hederítettek.
Rajtam kívül láthatóan mindenki odáig volt a horrorért.
Meglehetősen félve kezdetem el nézni a filmet, de nem állt szándékomban kimutatni érzelmeimet. Nem akartam hogy a fiúk kiröhögjenek, vagy viccet csináljanak abból hogy félek egy ostoba filmtől, így hát csendben húzódtam meg Niall jobb oldalán.
A film alaptörténete egészen klasszikus volt. Egy boldog amerikai család új házba költözik, ahol hamarosan különös jelenségek kezdik el aggasztani őket. Mikor azonban kezdetét vette a cselekmény gyorsan magam húztam egy pokrócot és leginkább csak félszemmel néztem a képernyőt. A srácok izgatottan figyelték a történéseket, a számomra ijesztő részeknél nekik meg csak a szemük se rebbent.
A film alatt is képesek voltak egymást szívatni és ha egyikük akár egy másodpercre is elbambult, a másik rögtön megijesztette valami gyerekes csínytevéssel.
Persze engem is állandóan próbáltak kínos helyzetbe hozni, vagy megijeszteni. Louis lehúzta rólam a védelmet nyújtó pokrócot, Liam hátulról ijesztett meg, Niall pedig félelmetes hangokat susogott a fülembe amikor már majdnem elaludtam. Harry buta faviccekkel próbálta oldani a hangulatot, azt kell mondjam nem túl nagy sikerrel.
Mikor azonban a filmközepéhez érünk mindenki elhallgatott. A cselekmények érdekes fordulatot vettek, egyszerűen muszáj volt koncentrálni. Egy párna mögé bújtattam az arcom és minden egyes hirtelen előugró alaknál felszisszentem.
-Félsz? - pillantott le rám Niall, mire egy aprót bólintottam.
-Kicsit. - feleltem, majd a puha kispárnába fúrtam az arcom.
-Tulajdonképpen itt a hotelben is simán történhetnek olyan dolgok mint a filmben, szóval megértem ha félsz. - közölte komor tekintettel.
-Ha-ha-ha de vicces vagy, most ettől kéne félnem? - kérdeztem suttogva, hogy ne zavarjam meg  a filmet.
-Én csak figyelmeztettelek Lucy. - vonta meg a vállát a szőkeség és látszólag teljesen komolyan gondolta az egészet.
A film további részeit a takaró és a párna biztonságot nyújtó menedékéből néztem végig.
Mire befejeződött a történet odakint és hotelben is teljes sötétség és csend fészkelte be magát. Miután a srácok konstatálták hogy milyen nagyszerű volt a film, mindenki összecuccolt és a saját szobája felé vette az irányt. Niall és Liam még váltottak pár szót, én pedig elmentem a mosdóba. Hamar végeztem,  aztán jó éjszakát kívántam Liam-nek és én is elindultam a szobámba.
Hullafáradt voltam, szemeim majd lecsukódtak. A harmadik emelet nappal fényes és kellemes hangulatú folyosóján csak néhány antik lámpa pislákolt amit más esetben romantikusnak, azon az estén viszont irtó félelmetesnek találtam. Óvatosan és bevallom kissé félve közelítettem meg a szobámat. Folyamatosan közeledő lépések hangját hallottam, de mikor megfordultam csak sötétséget láttam a hátam mögött. A lépéseken kívül egyéb más zajokat is hallucináltam, de minden vaklárma volt.
Már éppen nyitottam volna az ajtót mikor valaki, vagy valami megragadta a derekam és a kezét a számra tapasztotta. Ijedtemben fejvesztve rúgkapáltam  és vergődtem, mialatt folyton sikertelenül sikítani próbáltam. A rengeteg felgyülemlett félelem  könnycseppek formájában jelent meg sápadt arcomon, miközben próbáltam felfogni mi is történik velem.
-Segítsé... - kiáltottam mikor a titokzatos személy egy pillanatra elvette a kezét a számról.
A könnyeim már patakokban folytak és az egész helyzet egy szörnyű rémálomra emlékeztetett.
-Jézusom, te sírsz? - szólalt meg egy rendkívül ismerős hang a hátam mögül, majd a szorosan fogva-tartó kezek leváltak a derekamról.
-Niall? - kérdeztem pityogva, majd szorongva hátrafordultam.
-Nyugodj meg, csak vicceltem. Semmi baj Lucy, ez csak poén akart lenni.- hadarta a szőkeség, majd mellém guggolt a fehér padlószőnyegre.
-Pocsék vicc volt. - szipogtam.
-Nem így akartam, azt hittem csak... - kezdett bele a hosszas magyarázkodásba, de én csendre intettem.
-Nem érdekelsz Niall, csak had menjek a szobámba. - tápászkodtam fel.
-Tényleg sajnálom. - sóhajtott, majd segíteni próbált de ellöktem a karját.
-Csak hagyjál, erre a napra így sok túl sok volt belőled...